FALLER JENŐ SZABADEGYETEM, dr PAPP GÁBOR: JÓ SZERENCSÉVEL ÉS JÓ SZEMMEL AZ ÁSVÁNYOK VILÁGÁBAN

Jó szerencsével és jó szemmel az ásványok világában – Bányászok, bányatisztek, bányamérnökök és a magyar mineralógia

A magyarság immár több mint ezeregyszáz éve él a Kárpát-medence hegyekkel koszorúzott tájain. Számítógépünk előtt ülve néhány kattintás, és az űrfelvételeken kirajzolódik előttünk a Kárpátok íve és az általa körbezárt hegységek vonulatai. A magasból jó látható a táj, de azt, hogy – Tompa Mihály Borova hora című költeményét idézve – “a hegynek gyomra kinccsel rakva van”, csak a bányász, a bányamérnök, a geológus munkája tárhatja fel. A magyar bányászat múltja egyidős a magyar honfoglalással. Nemcsak a Gesta Hungarorumban olvashatjuk, hogy midőn Apafarkas-Agmánd, Tétény kéme, Erdélyből “megérkezett, urának sokat beszélt azon föld jóságáról, aztán arról, hogy azt a földet igen jó folyók öntözik, melyeknek a nevét és minden hasznát sorra elmondta: hogy fövenyükből aranyat gyűjtenek, s azon földnek az aranya a legjobb, meg hogy ott sót és szemsót ásnak”, hanem régészeti ásatások egész sora tárt fel -- az aranynál prózaibb, de a mindennapokban annál fontosabb -- vasérc bányászatát tanúsító honfoglaláskori vasfeldolgozó helyeket.

Az ásványok tudománya jóval fiatalabb bányászatunk évezredes gyakorlatánál. Az Apáczai Csere János Magyar Encyclopaediájában található első, néhány oldalas magyar nyelvű ásványtani áttekintés még 500 éves sincs. Itt érdemes talán megemlíteni azt a nyelvtörténeti érdekességet, hogy a “bányászat” szó Apáczainál még a metallum (fém, illetve érc) magyar megfelelője: “a bányászat kemény kiásott dolog, mely kalapáccsal kinyújtathatik és a tűztől megolvasztathatik, és minekutána megolvadván, meghűlt, a régi állapotjára és természetire visszatér.”

Mit köszönhet tehát a magyar ásványtan a bányászatnak?

A bányászat és az ásványtan kapcsolata magától értetődő tény. Ha föltesszük a kérdést, hogy mit köszönhet a magyar ásványtan a bányászatnak, elsőre az a felületes, de legalábbis leegyszerűsítő válasz kínálkozik, hogy magukat az ásványokat, melyeket a bányász kitermel. Természetesen ennél sokkal többről van szó (és kölcsönös egymásra utaltságról is, hiszen még mielőtt a bányászat megkezdődne, a megelőző kutatások során a mineralógus állapítja meg, hogy milyen ásványok fordulnak elő az adott lelőhelyen).
De mit is mondhatunk a közhelyszámba menő válaszon felül? Ha tőmondatokban akarunk fogalmazni, a következőkben foglalhatjuk össze, hogy mit köszönhet a magyar ásványtan a bányászatnak:
– a felsőfokú oktatás első ásványtani tanszékét;
– a bányászati felsőoktatás által kinevelt nagy egyéniségeket, kitűnő szakembereket;
– e szakembereknek köszönhetően új ásványfajok leírásához vezető példányokat;
– de nemcsak egyedi darabokat, hanem az ásványtani oktatást és kutatást is szolgáló egész gyűjteményeket;
– az ércföldtani kutatások során összegyűlt topografikus ásványtani ismereteket (vagyis egyes ásványfajok magyarországi elterjedésére vonatkozó adatokat);
– az ásványtan tudományát is művelő szakmai társulatok alapító atyái közül számosat;
– szemléletes, olykor különös régi ásványneveket

Mielőtt még részletesebben áttekintenénk ezeket a területeket, előzetesen megállapíthatjuk, hogy -- összhangban az ásványtan történetének általános tendenciáival -- a bányászati szakemberek a XVIII. század második fele és a XIX. század folyamán, tehát a magyar ásványtan “hőskorában” játszották a legnagyobb szerepet a tudomány hazai fejlődésében. Ezen időszak előtt a magyarországi ásványtan a mineralógiával nem foglalkozó jezsuita polihisztorok által írt nagyszombati egyetemi tankönyvek rövidke fejezeteire, egy-két skolasztikus disszertációra, illetve néhány érdeklődő természetbúvár külföldi lapokban közölt gyakorlati megfigyelései szorítkozott, a korabeli bányászat gyakorlati ásványtani ismereteitől pedig vajmi keveset tudunk. E periódus végére, a XX. századra viszont a tudományok olyan fokú specializációja következett be, amely igencsak korlátozza a bányászati szakemberek hozzájárulását az ásványtan ___

A felsőfokú oktatás első ásványtani tanszéke a selmecbányai Bányászati Akadémián

A XVIII. század második feléig az ásványtan az egyetemi oktatásban a filozófia, illetve fizika stúdiumok egyik rövidke alfejezete volt, a professzorok egyike sem foglalkozott mineralógiával. A Mária Terézia rendeletére Selmecbányán kialakított összbirodalmi bányászati felsőoktatási intézménynek viszont az ásványtan magától értetődően az egyik fontos tantárgya lett. Ugyan a vegyészettel és a kohászattal összevonva, de nevesítve saját professzort, azaz saját tanszéket kapott (1763, Mineralogie-Chemie-Metallurgie).
A tudományegyetemen csak bő egy évtizeddel később, 1774-ben alapították meg a Természetrajzi Tanszéket (Cathedra historae naturalis), amelynek professzora az ásványtant oktatta. Ugyanígy megelőzte a selmeci Akadémia a tudományegyetemet néhány emberöltővel később, amikor az akadémiai reform során 1841-ben létrejött az ásványtant szintén a nevében viselő (Mineralogie-Geologie-Paleontologie) első magyarországi földtudományi tanszék, míg a pesti egyetemen csak 1849-ben alapították meg – az őslénytant is beleértve – a földtudomány egészét oktató ásványtani tanszéket.
A selmeci tanszéken az ásványtanban is elismert tudósok működtek, előbb külföldi (az osztrák Nikolaus Joseph von Jacquin, az olasz Giovanni Antonio Scopoli) majd magyarországi születésű és selmeci nevelésű szakférfiúk (Anton Ruprecht). Bár külföldön jelent meg, a selmeci tanszékhez és professzorához, Scopolihoz kötődik a magyarországi oktatás céljára készült első önálló ásványtani tankönyv (Mineralogische Vorlesungen für die andere Classen der Bergakademie zu Schemnitz, 1771, Bécs), és az első eredeti, teljes egészében magyar vonatkozású ásványtani szakkönyv, az elsősorban selmecbányaí ásványok rajzait és leírását tartalmazó Crystallographia Hungarica (Magyar kristálytan, 1776, Prága). Egészen az 1830-as évekig a tanszék Scopolit követő professzorai (Anton Ruprecht, Michael Ignatz Patzier, Alois Wehrle) az ásványkémia terén tűntek ki, e téren több cikkel, illetve néhány tankönyvvel is jelentkeztek. Utódaik közül Pettkó János (tanár 1843–1871) és Winkler Benő (tanár 1871–1899) egy-két ásványtani munkája említhető, de ők főként az oktatásban jeleskedtek.
Mint Sopronhoz kötődő érdekesség, említhető meg, hogy az I. világháború elvesztése után az ekkor már Bányászati és Erdészeti Főiskola Selmecbányáról Sopronba menekült, az erdészeti oktatás azóta is itt működik, míg a bányászati-kohászati képzést 1949 és 1959 között Miskolcra telepítették át.

Az ásványtan nagy egyéniségei a bányászati ***

A XVIII–XIX. századi bányászati szakemberek közül számosan tették le névjegyüket a mineralógiában. A korabeli bányászati akadémiák hallgatói közül egyesek a bányászati praxis helyett a földtudomány felé fordulva az ásványtannal (is) foglalkoztak. E nagy egyéniségek közül az 1742-ben Gyulafehérvárt (ma Alba Iulia, Románia) született és 1791-ben Bécsben elhunyt Ignaz von Born ugyan formálisan nem végzett bányászati stúdiumokat, de Prágában Johann Thaddeus Peithner köréhez tartozott, és selmecbányai tartózkodása alatt is kapcsolatban állt az akadémia professzoraival. A montanisztika (bányászat, kohászat) valamennyi területén kívül az ásványtanban és a földtanban is kiemelkedő, sőt ásványrendszertani szemléletét nyomtatásban megjelent gyűjteményi katalógusai tükrözik. Az erdélyi, bánsági és az egyéb magyarországi bányavidékekeen tett utazásán megismert “ásványtani tárgyakról” írt leveleit és a conchyiológia. a montanisztika
A bécsi szellemi élet egyik vezéralakjaként, szabadkőműves vezetőként, akinek Mozart több művét is ajánlotta, olyan spekulációk is ___, hogy a Varázsfuvola Sarastrója voltaképpen Born ***. Legnépzerűbb munkája, melyet még ____ A Monachológia”, a szerzetesrendek szatirikus rendszerezése a linnéi morfológiai rendszertani módszer szerint

Nagy egyéniségek:
Nagy egyéniségek: A magyar geológia atyja
Szabó egyesületi tagságainak felsorolása Ásványtan tankönyve 4. kiadásának címlapjáról
Nagy egyéniségek: A magyar geológia atyja
Szabó földpát-meghatározási módszere
(saját – földpátalapú – magmás kőzetrendszerezéséhez)
Nagy egyéniségek: A magyar geológia atyja
Nagy egyéniségek: A magyar geológia atyja
Nagy egyéniségek: A magyar geológia atyja
lemezhulla

Bár a selmecbányai képzés összbirodalmi jellege miatt német nyelven folyt, …

Mit adott a bányászat a magyar ásványtannak?
új ásványfajok leírásához vezető példányokat
A “jószemű” bányászati szakemberek és terepi geológusok dicsérete
Az új ásványfajok első felismerői
(a Magyarország területéről leírt, jelenleg is elfogadott ásványfajokra)
Dietrichit
Beküldője Szmik N. Ignác felsőbányai bányatanácsos volt
Klebelsbergit
Beküldője Fizély Sándor felsőbányai főbányatanácsos volt
“Kloropál” = “ungvárit” = nontronit
Hauerit
Beküldője Karl von Adler selmecbányai érckémlősegéd volt
Kornelit
Beküldője Hlavacsek Kornél selmecbányai bányatiszt volt
“Herrengrundit” / “úrvölgyit” = devillin
“Herrengrundit” / “úrvölgyit” = devillin
Fizélyit
Fizély Sándor
(1856, Selmecbánya – 1930, Felsőbánya / Baia Sprie, Románia)
Szmikit
Szmik Nátán Ignác
(1812, Tiszolc – 1886, Felsőbánya)

“Trombolit” = pszeudomalachit
“trombolit”, Rézbánya / Băiţa, Románia
Ludwigit
Veszelyit
“Wolnyn” = barit morfológiai változat
Wolny András (1759-1827)
Vashegyit
A rejtélyes fehér, szürke és fekete erdélyi aranyércek: Weissgolderz, Graugolderz, Schwarzgolderz
Egy új elem felfedezése a rejtélyes erdélyi ércekben
Az új elemet rejtő “kakukktolás”:
terméstellúr: Facebánya / Faţa Băii, Zalatna / Zlatna mellett (kb. 1730–).
1783–85: Müller és Ruprecht szakmai polémiája a facebányai “állítólagos termésantimonról”.
1785: Müller valószínűsíti, hogy az ásvány egy új, eddig ismeretlen termés(fél)fém.
A névadó és a felfedező
Martin Heinrich Klaproth
1743 Wernigerode – 1817 Berlin
gyógyszerész, vegyész

Ez időben a tüzériskola kémiaprofesszora,
a “Collegium medico-chirurgicum” docense,
a bányászati és kohászati tanintézet oktatója Berlinben

Bányászok az ásványtan tudományát is művelő szakmai társulatok alapító atyái között

A bányamérnökök a magyar ásványtan szakmai szervezeteként is jelentő Magyarhoni Földtani Társulat (MFT) születése körül is ott bábáskodtak. Egy “földtani-bányászati egyesület” alapításának eszméjét Christian Andreas Zipser besztercebányai tanár, a XIX. század legnagyobb ásványgyűjtőinek egyike, az éppen Sopronban megjelent első magyarországi topografikus ásványtan (Versuch eines topographisch-mineralogischen Handbuches von Ungern, 1817) szerzője, a Magyar Orvosok és Természetvizsgálók Társasága 1847-es soproni vándorgyűlésén vetette föl. A társulat megalapítása érdekében 1848. január 3-ára a Losonc melletti Videfalvára összehívott öttagú bizottságnak két selmecbányai akadémiai tanár tagja volt, Pettkó János és Marschan József. alapító tagok? Az 1892-ben alapított Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület (OMBKE) *** lapjában, a már 1868 óta a selmeci akadémia által kiadott Bányászati és Kohászati Lapok

az ásványtan tudományára is kiterjedő szakmai társulatokat
A
Régi kaszinó (Petőfi tér 3.)
A Magyarhoni Földtani Társulat alapítása
Videfalva / Vidiná, Kubinyi- (később Asbóth-) kastély
Mit adott a bányászat a magyar ásványtannak?
topografikus ásványtani ismereteket
(az egyes fajok magyarországi elterjedésére vonatkozó adatokat)
Változatos földtani felépítés...
… változatos ásványvilág
malachit, Rudabánya

Nagy múltú és aktív bányák
Úrvölgy / Herrengrund / Špania Dolina Marsigli metszetén
Bányászati szakemberek “ásványtani utazásai” – a korabeli topografikus ásványtanok fő adatszolgáltatói
Born, 1774
Bányászati szakemberek “ásványtani utazásai” – a korabeli topografikus ásványtanok fő adatszolgáltatói
Esmark, 1794
Bányászati szakemberek “ásványtani utazásai” – a korabeli topografikus ásványtanok fő adatszolgáltatói
Esmark, 1794
Korai magyar ásványtopográfiai kézikönyvek
Zipser, 1817
Ásványtani és paragenetikai (ásványtársulásokra vonatkozó) adatok későbbi bányaföldtani munkákban
A magyar topografikus és leíró ásványtan történetéről bővebben
Mit adott a bányászat a magyar ásványtannak?
szemléletes, olykor különös régi ásványneveket
Blättererz (“levélérc”) = nagyágit
Schrifterz (“írásérc”) = szilvanit

Kattunerz, Cottonerz (“kartonérc”) = nemesfém-telluridok és egyéb ásványok keveréke
Weichgewächs = akantit, Röschgewächs = stephanit
A régi szakirodalomban széles körben ismert selmecbányai bányásznevek
schwarze Blende (“fekete fényle”) = alabandin
alabandin, MnS
Nagyág / Săcărâmb, Erdély, Románia
(Kupfer)Sammterz (rézbársonyérc) = cianotrichit
Cinopel, Zinnopel, szinopel = vaskvarc ~ jáspis
sinopis > sinopel: az ókori gyógyászatban alkalmazott vöröses ásvány
Scorza = epidothomok
Scorza (scoarţă = fakéreg): Már Köleséri (1717) említette az erdélyi aranymosásokból. Müller (1802) úgy tudta, hogy aranyport is hamisították vele. Bué (1831) szerint Muskánál porzónak mosták.

Futteraldrusen (“tokos drúzák”): Barnapát (dolomit?) üregében ülő fehér, piramisos kalcitkristályok (Boica / Băiţa, Erdély, Románia)
A bányászok ajkán született kedvenc ásványneveim
Spanischer Toback (spanyol tubák): finoman hintett, sötét színű, igen tiszta termésarany szemcsék, Facebánya / Faţa Băii, Erdély, Románia
Köszönöm a figyelmet!
vasvirág
Eisenerz, Stájerország, Ausztria