Központi Bányászati Múzeum Sopron

A Központi Bányászati Múzeum 1957. októberében nyílt meg Sopron barokk belvárosában, az Esterházy-palotában. Sopronnak, az évezredes múltú településnek, évszázados kapcsolatai voltak bányászatunkkal.
Magyarország első szénbányája Sopron Szabad Királyi Város erdejében, a később Brennbergbányának nevezett helyen 1753-ban nyílt meg. A bánya működésének közel két évszázada alatt mindig Sopron városának birtokában volt. Az egymást követő bérlők fejlesztése és munkája nyomán a 19. század utolsó évtizedeiben Brennberg az ország egyik legjelentősebb, legkorszerűbb bányájává vált
A bányát ugyan 1951-ben - főként politikai indokokkal magyarázható módon - bezárták, de a város kapcsolata a bányászattal ekkor sem szűnt meg. Itt működött ugyanis az 1919-ben Selmecbányáról áttelepült Bányászati és Erdészeti Főiskola. Az 1950-es években már folyt a bányamérnöki kar fokozatos áttelepítése Miskolcra, ám a múzeum szervezésének éveiben még számtalan bányászati hagyomány és kapcsolat szőtte át a város életét.

Az épületet az akkori tulajdonos, a város bocsátotta a múzeum rendelkezésére. A terület, ahol a múzeum áll, a település évezredek óta lakott része. Itt, a későbbi belváros területén épültek az első városfalak, azok, amelyeket Scarbantia városának lakói emeltek a kr. u. 4. században, hogy megvédjék magukat a barbárok támadásaitól.

A 3-4 m vastag falak a népvándorlás korszakában rommá lettek ám maradványaira az új határvár építésekor, 1092-ben Sopron várjobbágyai faszerkezetű, földdel erősített sáncot építetek. A faváz később a tűz martaléka lett, s a láng salakká égette a bedöngölt agyagot. Ez a titokzatos "vörös sánc" a belváros több pontján előkerült, így múzeumunk hátsó falának védelmét szolgáló vasbeton fal építésekor is.
A római alapokra 1297 és 1340 között épült fel a várárokkal ellátott 8-10 m magas várfal, melynek belső síkjára támaszkodtak a belváros házai.
A középkori védőrendszer a 18. századra elavult, a városfalat néhány helyen megbontották, a bástyák tetején a város több pontján ma is megtekinthető bástyakertet alakítottak ki. Ilyen bújik meg múzeumunk épülete mögött is, benne az elől nyitott, kerek kupolás, 1789-ben épült zenepavilonnal.
A múzeum épületének történetéről az 1972 és 1977 évek között folyt építészettörténeti kutatások sok mindent kiderítettek: a 14. században, a mai északi szárny helyén épült a legrégibb traktusa, s Zsigmond uralkodása alatt bővítették a házat U-alaprajzúra. Az akkori, egy gazdag polgárcsaládnak épült háznak a részletei a mai napig is láthatók: a boltozatos istálló, a kapualj ülőfülkéi és ablakai, a pince félköríves hordóállásai s az emeleti előtér gótikus ablaka.

A ház a 16-17. században a városkapitányok szállása volt. Ebben a korban épült a nyugati szárny, s alakult ki a ház mai, zárt alakja. 1560 és 1650 között késő reneszánsz stílus jegyében ismét átalakították a palotát. A homlokzatot vízszintes övekre osztották párkányokkal, erős konzolra épült nagyablakos erkélyeket építettek, s az új, kétszárnyú kapu övpárkánya alá hadijelvényeket helyeztek el. Kialakult a loggiás, árkádos udvarbelső, s az utcai nagypince középpilléres boltozatos terme. A ház lakói ebben a korban prédikátorok és városi tisztségviselők voltak. A török kiűzése utáni békeidőben azonban a város a házat magánkézbe adta. A városi nyilvántartási könyvek szerint előbb a Resch, majd az Amade és a Somogyi család tulajdona volt.

Új korszak kezdődött a palota életében, amikor Esterházy Fényes Miklós megvásárolta, s a szomszédos, Templom u. 4. szám alatti épület mintájára - mely már 1614 óta a család birtokában volt - barokk stílusban átépítette. Ekkor alakult ki az épület ma is látható homlokzata, s került a kapu fölé a család 18. századi domborműves címere, a homlokzati félkörös fülkébe pedig a máriacelli kegyszobor másolata. A szobor háttere barokk kagylódísz, Madonna ruháinak redői reneszánsz stílusú faragványok. Erőteljesen megváltozott a ház belső szerkezete: átépítették a szűkös lépcsőházat, kialakítottak egy reprezentatív lakosztályt, átalakították a földszintet, s kibővítették az istállót és az udvar végében kocsiszín épült. Nem nyúltak azonban az épület udvarához, az megtartotta 17. századi formáját, az első emeletek toszkán oszlopokon nyugvó kosáríves árkádjaival. Ugyancsak toszkán félpillérekkel díszített a cseh süvegboltozatú kapualj, melynek jobb oldaláról indul el a baluszteres kőkorlátú lépcsőház.

3.A múzeum épülete-régi.jpg
A múzeum kapuja A Kecske templom tornya a múzeum udvaráról A múzeum udvara Madonna szobor az utcai homlokzaton